Sziasztok! Nagyon sajnálom ezt a hosszas kihagyást, remélem meg tudtok bocsájtani. Ezentúl megpróbálok sűrűbben jelentkezni. :)
Xoxo
Mr. Psychology(magyar)
December 28. A nap, amikor a fájdalom és a szenvedés elkezdődött....
Anyával éppen az 'Újévi Party'-t szerveztük. Természetesen szeretem ezt az ünnepet. Szeretem a családomat együtt látni, szeretek a barátaimmal és az unokatestvéreimmel játszani, de ezzel egyidőben szomorúságomat nem tudom leállítani, mert ez az ünnep emlékeztet arra, hogy apa nincs többé.....
Egy csodálatos ember volt. Ő volt az, aki megtanított hokizni. Ez volt a kedvenc sportja. Emlékszem, mindennap, miután hazaértem az iskolából, mindig játszottunk. Ezen kívül videójátékoztunk is közösen. De, a legfontosabb az, hogy MINDIG mosolyt csalt anyu arcára. Minden erejével azon volt, hogy boldoggá tegye őt. Szerencsétlenségünkre, egy autóbalesetben hunyt el. Azon a napon nagyon szomorú voltam. Egy ötéves gyereknek nagyon nehéz elfogadnia azt, hogy meghalt az édesapja. Anya azt mondta nekem, hogy most is hokizik a 'Nagy Ligában' a Mennyben. Ez segített csökkenteni a fájdalmat, amit éreztem.
Ahogy teltek a napok, egyre jobban és jobban hiányzik. Szeretnék újra hokit játszani vele, hiányoznak az esti mesék, amiket olvasott nekem. Vissza december 28-ra. Miután segítettem anyának a party rendezésében, visszamentem a szobámba rajzfilmeket nézni, mivel vártam, hogy az unokatestvéreim és a barátaim megérkezzenek. Nemsokára hallottam, hogy anyu kinyitja az ajtót.
Megkért, hogy menjek le hozzá egy pillanatra, mert meglepetése van a számomra, valamint azt mondta, hogy van itt valami, ami segít, hogy többé ne érezzem egyedül magam. Ezen elmosolyodtam, mert arra gondoltam, hogy biztosan egy kutyáról van szó. Ő is tudja, hogy mindig is akartam egy kutyát. Amikor leértem, az arcom, ami eddig vidámságot tükrözött, szomorúvá és zavarodottá vált.
A baj az volt, hogy...
A meglepetés nem az volt, amit vártam.
A szoba közepén egy magas ember állt, akinek nagy szakálla, zöld szeme, barna haja és az enyémnél sötétebb bőre van. Észrevettem, hogy sportos alkatú, bár most ezt egy nagy zöld kabát eltakarja.
Az arcom zavart és rémült volt. Ki az az ember? Miért van itt? És a legfontosabb: miért nem veszi le rólam a szemét?
Abban a pillanatban az összes kérdésemre megtudtam a választ.
Talán a dolgok másak lettek volna...
Nem lennének ezek a rémálmok minden este....
De ebben a pillanatban csak egy gyerek voltam, egy ártatlan lélek, aki nem tudott a gonoszról és annak erejéről......
A férfi abbahagyta a nézésemet, odament a kanapéhoz, megfogott egy dobozt, amiben Supermanről készült rajzok voltak. Mosolygott rám, miközben anyával ölelkeztek, ott, ahol voltak.
"Kendall." hívta fel a figyelmemet. "Ő Paul, az új apukád. Remélem, jól fogod vele érezni magad!"
Odajött hozzám és átadott egy ajándékot.
"Szia Bajnok. Vedd el, ez a tiéd. És ne aggódj, tudom, hogy nagyon jóba leszünk." mondta egy nagy mosollyal az arcán, mielőtt megborzolta a hajam.
Az életem soha nem lesz ugyanolyan.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése